BUDAPEST KUPA 2018

BUDAPEST KUPA 2018

A BUDAPEST KUPA KIÍRÁSA


A Budapest Kupa célja a teljesítménytúrázás népszerűsítése, fővárosunk és a Budai-hegység természeti
szépségeinek megismertetése. A túrák egy része sok éves múltra tekint vissza, míg vannak köztük első rendezésűek
is. Közös jellemzőjük, hogy a Budai-hegység és a főváros szebbnél szebb vidékeit mutatják be.
A túrákon és a kupában való részvétel nyílt, azon egyesületi tagságtól függetlenül bárki részt vehet.
A túramozgalmat először 2008-ban, Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 135. évfordulóján rendeztük meg.
1872-ben az országgyűlés megszavazta az egyesített Budapestről szóló törvénycikkelyt, majd egy évvel
később, az új városi választások után 1873. november 17-én, az ünnepi közgyűlést követően az új testületek
átvették a város irányítását. A város első főpolgármestere Ráth Károly lett, polgármesterré pedig
Kammermayer Károlyt választották.


Kiíró: Teljesítménytúrázók Társasága


A Budapest Kupa számára a Fővárosi Önkormányzat a név- és címerhasználatot engedélyezte.


A teljesítés feltétele: Budapest és a Budai-hegység területét érintő 144 teljesítménytúrából 10 túra – 14
éven aluli gyermekek számára 6 túra – valamelyik résztávjának igazolt teljesítése. Az értékelésnél gyermek
az, aki 2003. január 1-én vagy az után született, de csak a 2014. január 1. előtt születettek (betöltött 3 év) nevezését
fogadjuk el! A kupasorozatban résztvevő túrák időpontját és fő adatait
az igazolófüzet tartalmazza. Igazolt teljesítésnek tekintjük, ha a túrázó benevez az adott túrára, azt teljesíti,
és megkapja a túra rendezőjétől a „Budapest Kupa” igazolófüzetébe a túra bélyegzőjének lenyomatát. (Ha
a túrázó otthon felejti a Budapest Kupa füzetét, vagy más okból nem tudja a célban lepecsételtetni, a túra
igazolófüzetének vagy oklevelének utólagos bemutatásával is igazolható a teljesítés a decemberi
túrák céljában, valamint a TTT decemberi klubnapjain – ekkor a bemutatást követően a TTT
képviselője az egységes Budapest Kupa bélyegzővel hitelesíti a teljesítést.)

A 10 (6) túra teljesítését követően az igazolófüzetet, vagy a füzet középső oldalainak másolatát – a személyes
adatokat pontosan kitöltve – el kell juttatni a TTT részére 2017. december 9-ig. Személyesen a
decemberi túrák céljában, vagy a TTT klubnapjain lehet leadni a füzetet. Postán az 1590
Budapest, Pf. 110. címre kell elküldeni úgy, hogy a megadott határidőig beérkezzen. Szkennelve vagy fotózva
a ttt.budapestkupa@gmail.com címre várjuk.

Igazolófüzet: A Budapest Kupa igazolófüzet a túrák fő adatait és az igazoló bélyegzések helyét tartalmazza. A
füzet kapható a túrák rajtjában és/vagy céljában, valamint a Teljesítménytúrázók Társaságánál. Ára 800 Ft.

Részletes túrakiírások: a Teljesítménytúrák Itthon és Külföldön 2017. nyomtatott kiadványban és az internetes
Teljesítménytúra Naptárban: www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/naptar

Díjazás: A legalább 10 (14 éven aluli gyermekek esetében 6) túrát teljesítők névre szóló kupát és oklevelet
kapnak. A 25 vagy annál több túrát teljesítők kiemelt díjazásban részesülnek. Az 50 vagy annál több túrát
teljesítők extra díjazásra jogosultak.

Díjátadás: A díjátadás tervezett időpontját és a díjkiosztó helyét honlapunkon közzétesszük, illetve az év
végi túrákon meghirdetjük.

A Budapest Kupával kapcsolatban tájékoztatást ad:

– Teljesítménytúrázók Társasága      Levélcím: 1590 Budapest Pf. 110.
                                                      E-mail: ttt.levelek@gmail.com
                                                      www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu

– Dr. Jakab Annamária elnök            E-mail: jakabam@gmail.com
                                                      Telefon: +36 70 941 2258